Események betöltése

Rév Szilvia – pszichológus

Második éve vezetek Női köröket közösen Hrotkó Heléna Test Tudat Trénerrel. A körök alatt a résztvevőkben és bennünk vezetőkben párhuzamosan fogalmazódott meg a szándék, hogy szeretnénk párjainkat, általánosságban a férfiakat bevonni ezekbe az alkalmakba, hogy nyitottan és őszintén tudjunk beszélni egymással. Fontosnak tartjuk, hogy közösen gondolkodjunk, őszintén beszélgessünk, megosszunk, tanuljunk egymástól önmagunkról és a másik nemről.

Évente egyszer közösen vezetünk önismereti, szakrális elvonulásokat Egyiptomba, Veres Krisztával, melynek fő témája a bennünk élő nő és férfi tisztítása, felemelése, harmonizálása, ahol a résztvevők jobban elmélyülhetnek a témában, beavatódhatnak a bennük élő valódi, tiszta esszenciákba, ezáltal megélhetik a teljesség, egység varázslatos állapotát.

Következő Események

  • Sajnos nincs találat.