Események betöltése

Nagy Sanka, alapító, Rapid Massage Service

Természetkedvelő ember vagyok, és a mindennapokban – sportban, táplálkozásban, egészségfejlesztésben – is a természetességben hiszek. 2008 óta foglalkozom fizioterápiával, azon belül főleg masszázs- és mozgásterápiával. Legfőbb és egyben kedvenc szakterületem a légzés- és mozgásergonómia gyakorlati alkalmazása. Ezt elég magas szintre sikerült fejlesztenem, így a technikai rész mellett ebből is továbbképzést tudok nyújtani azon  kollégáimnak – és persze más szakmák képviselőinek is -, akiknek fáj a hátuk, nyakuk, derekuk a „sok munkától”, vagy szimplán csak szeretnék tökéletesíteni tudásukat, fejleszteni technikájukat, vagy növelni teherbíró képességüket.

Alapszakmámat tekintve gyógymasszőr vagyok, de azóta kitanultam a sportmasszázst és a népi csontkovácsolás alapjait is. Emellett nagy érdeklődést tanúsítok a keleti kultúrák és orvoslás iránt, így csak idő kérdése volt, hogy a tradicionális masszázsfajtákkal és koncepcióikkal is megismerkedjek, mint például a thai masszázzsal, vagy a Yumeiho-val. Ezen felül gerinctréner vagyok, különböző tartásjavító tornákat és edzéseket tartok, amikben a természetes mozgásminták visszaállításával próbálok a „passzív” masszázs mellett egyfajta „aktív” egészségfejlesztő technikát is a hozzám fordulók kezébe adni. A mozgás mellett különböző légzésfejlesztő gyakorlatokkal, és a mozgást támogató légzéstechnikákkal is foglalkozom bő egy évtizede. A légzésergonómia terén elsősorban a Qi Gong (csikung) technikájával tudok útmutatást adni a fejlődni vágyóknak, mely módszer a leginkább képes összehangolni a légzést a mozgással.

Két fő hobbim a zene és a Kung-Fu. 1998 és 2002 között aktív zenész voltam, majd a Tanítóképző főiskola évei alatt – eleinte hobbiból – elkezdtem elmélyedni a zeneterápiában. 2011-ben kezdtem masszázsokat oktatni, és még abban az évben megalapítottam saját iskolámat a Zeneterápiás Masszázs Iskolát, mely 3 éven keresztül működött. Ekkoriban a nagy nyári fesztiválok egészségügyi részlegén is dolgoztam, mint a masszázs részleg vezetője. Itt született meg a Dinamikus Rapid Masszázs, aminek sikerét és hatékonyságát látva, e 3 év tapasztalatát és esszenciáját felhasználva 2015-ben megalapítottam a Rapid Massage Service-t. Azóta ez a főállásom, oktatom, művelem és fejlesztem benne a Rapid Masszázst, feleségemmel Lucával afféle családi vállalkozásként működtetjük.

2013-ban pár év rendszertelenség után rendszeressé tettem az életemben másik fő hobbimat a Kung-Fu-t is. Ebből nagyon sok inspirációt merítek azóta is a mozgásom, a légzésem és az érzékszerveim fejlesztéséhez, aminek nagy hasznát veszem a munkában és a tanításban is.

Hiszek a természet bölcsességében és a természeti népek hagyományaiban, abban a tudásban, ami szájról szájra, nemzedékről nemzedékre terjed, és az elődök tapasztalataira épül. Emellett értékelem a modern kor és a tudomány sok vívmányát is. Arra törekszem, hogy a mai széthúzó, túlindividualizált világban a hagyományt és a modernitást megbékítsem egymással, hogy képviselőik ne ellenfélként tekintsenek egymásra, hanem meglátva, értékelve és elfogadva a másikat, saját kompetenciáikon belül közösen segíthessék a fejlődést. Jelenleg hagyományos kínai orvoslást tanulok.

Következő Események

  • Sajnos nincs találat.