Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház
Past Events
2023. április
Tarts velünk egy rövid napindító meditációra az V. Érintés Fesztiválon! Segíts ezzel magadnak, a többieknek, és a szervezőknek, hogy ez a fesztivál mindenki fejlődésére és jóllétére szolgáljon. A programot tartja: Hrotkó Heléna, holisztikus tánctanár és test-tudat tréner
Find out more »„A szavai simogatnak, vagy szinte taszítanak… támaszt nyújt… körülölel a figyelme?” Néhány olyan beszédes kifejezés a nyelvünkben, melyek érzékletesen mutatják meg, hogy az a minőség, ahogyan egymással beszélünk, és ahogyan fizikailag is érint(kez)ünk, milyen szorosan kapcsolódik, egy tőről fakad! Hogyan vagyunk képesek elengedni az ítélkezést, és szeretettel figyelni önmagunkra és ezen keresztül a másikra? Van, aki fizikai érintésen keresztül könnyebben nyitja meg a szívét, van, akinek a meghallgatás és kibeszélés a kulcs a szívéhez. Ha a kapukat és az utakat…
Find out more »A szeretetteljes érintés emberi életünk egyik fő tápláléka. Bizonyos értelemben már méhen belül, születésünktől kezdve pedig mindenképpen fejlődésünk egy rendkívül fontos aspektusa, hogy figyelmes érintésen keresztül kapcslódjon hozzánk környezetünk, ezzel megalapozva saját testünk érzékelését, intim kapcsolatainkban való egészséges kötődésünk és embertársainkban és az életben vetett bizalmunk. Ilyen formán gyermekkorunkban kapott érintések, vagy azok hiánya kihat egész életünkre, embertársainkhoz és saját magunkhoz való kapcsolódásunk alakulására. Érintésünk élettörétnetében esetlegesen megélt hiányok vagy sérülések önismeretünk és tudatosságunk segítségével pótolhatók és transzformálhatók. Mikor ráébredünk…
Find out more »A 90 perces foglalkozás témája az érintés mélységeinek megtapasztalása. Egy 10 perces bevezető előadás után párokba fejlődve mindenki ad, és kap egy 35 perces thai masszázst amit vezetek, és szupervizionálok segítve a résztvevők tapasztalatait. A workshop célja inkább a tapasztalat szerzés, és néhány thaimasszázs technika elsajátítása otthoni gyakorlásra. A résztvevők megismerhetik az energiavonalak megtalálásának és megnyitásának módját,
Find out more »Az élet maga a mozgás és minden új nap egy új lehetőség, hogy egy új minőségben kapcsolódjunk magunkhoz és a világhoz! Szombaton délelőtt felébresztjük és aktivizáljuk a legmélyebben nyugvó energiákat is a testünkben, hogy az egész hétvégén könnyedén, nyitottan és felszabadultan érezzük magunkat testben és lélekben. A résztvevők több technikával találkozhatnak majd, a foglalkozás egyesíti többek között a csikung, kontakt-improvizáció, kortárs és szabad tánc technikai elemeit, előképzettség nem szükséges, csatlakozz bátran!
Find out more »Erre az ingyenes programra előzetes helyfoglalás szükséges! Kérjük hívd: 06306674258 vagy írj: puskanora@gmail.com Egy olyan kezelésre várunk téged, ahol az érintés és a hang találkozik, közös áramlásuk elringat, ez a 30 perc csak rólad, neked szól. A szent térben születik meg egy teljesen intuitív áramlás-varázslat, ami segíthet a stresszoldásban, teremtésben és elindulhatnak az öngyógyító folyamatok. Ketten tartjuk ezt a teret számodra, Puska Nóra az érintést adja, Nagy Barbara a hangokkal segíti a teljes ellazulásodat. Az érintésben kiválaszthatod milyen minőségre van…
Find out more »Mély kapcsolódás a lelkünkhöz a fej masszírozásán keresztül? Megélni a mély intimitást a fej masszírozásán keresztül? Ellazulhat az egész testem, miközben csak a fejem masszírozzák? Gyógyulhatok csupán a fejemet érő szeretetteli érintéstől? A válasz: IGEN. Szeretsz szeretni? Szeretsz érinteni? Szeretsz kényeztetni? Szeretsz szeretve lenni? Ha ezekre a kérdésekre is IGEN a válaszod, tarts velem és tapasztald meg az ALOHA Fejmasszázst egy interaktív bemutató keretében.
Find out more »Férfiként vagy nőként születünk, de az életben mindkét energiára szükségünk van: erős mint egy szikla, és gyengéd mint a víz. Ha mindkét energiát beengedjük magunkba, használni tudjuk őket a megfelelő helyzetben - rugalmasak lehetünk. Ezen a workshopon a férfi és női stratégiákat fogjuk felfedezni, mozgás, érzékelés útján. Először szóló munkában, majd másokkal találkozva. Ez egy felfedező "labor" munka, előzetes tapasztalat nem szükséges. A program nyelve angol, magyar fordítással. We are born i having a certain gender: male or female. We…
Find out more »Talán hallottad már, hogy a tantra 'nem csak szex'. De ha 'nem csak szex', akkor mégis mi más....és ha nem csak szex, akkor miért esik annyi szó a szexről?! A tantra egy olyan életigenlő, a test elfogadásán át vezető spirituális út, aminek végső célja a megvilágosodás. A tantra, az aszkétikus utakkal ellentétben arra tanít, hogy mondj IGENT az életre! Fogadd el és integráld az érzelmeidet és a szexualitásodat. Éld meg az életet! Legyél benne teljesen! Tapasztalj meg mindent, amit kínál,…
Find out more »A modern élet egyik legnagyobb kihívása a (látszólagos) lehetőségek tengerében, hogy kiválasszuk az utat, amelyen járni szeretnénk és a hozzánk csatlakozó környezet összetevőit, amelyek ideális esetben fejlődésünk útját szolgálják. A külső "lehetőségek" és belső vágyak kaotikus egyvelege, könnyedén egyensúlyt vesztett, harmóniátlan helyzetekben sodorhat minket. Valójában, tudjuk, hogy merre haladunk? Szolgálnak minket a környezetünk résztvevői? Mi segítjük, esetleg hátráltatjuk -e magunkat a fejlődésben, az újabb lépések megtételében? Kitartunk e az elképzeléseink mellett? Tudunk -e alkalmazkodni ha szükségesnek érezzük?... A foglalkozás lehetőséget…
Find out more »Igazàn találkozni valakivel nyitott szívvel lehet. A valódi talàlkozàsaink akkor jönnek létre, amikor önmagunkhoz kapcsolódva megnyitjuk a szívünk és ítélkezésmentes elfogadàssal fordulunk a màsik ember felé. Szívtől szívig, megteremtve az érintés, a megérintődés lehetőségét testben vagy lélekben. A workshopon a legfontosabb eszközöd a tested és a tudatos jelenléted lesz. Kísérlek zenével, tartom a teret megadva a lehetőségét a szívtől szívig való kapcsolódások létrejöttének. A többi rajtad múlik! Kapcsolat: Garda Ildikó https://www.facebook.com/belsoutakon
Find out more »Ezen a workshopon testünk fizikai és érzelmi oldalaival fogunk foglalkozni. Könnyed mozgás által a szükségtelen feszültségek elengedését gyakoroljuk. Megfigyeljük, hogy milyen könnyen válunk stresszessé különösebb ok nélkül, és eközben hogyan tudunk a testünkről és érzelmeinkről gondoskodni. Gyengéd partnermunkában új mintázatokat veszünk be a rendszerünkbe: a támogatást és a szeretetteljes érintést. Ehhez a wotkshophoz előzetes masszázs vagy testmunka tapasztalat nem szükséges, csak nyitott szív és elme. A workshop nyelve angol, magyar fordítással. The program will be about exploring the physical and…
Find out more »Játékszer bemutató és vezetett beszélgetés PoliLilivel, ahol Lili megmutatja pár kedvencét, felteheted a kérdéseid és elmesélheted a saját tapasztalataid is. Lili a szexuális játékszerekről: "Talán azok a szeretkezések voltak eddig a legkedvesebbek számomra, amikor egy-egy játékszert is becsempésztünk a közös mókába. Igazi különleges élményt adtak – márpedig nekem az élmény nagyon fontos a szexben. Én személyesen önismereti utazásként is tekintek a játékszerekre, hisz a saját szexualitásom felfedezésében és a gátlásaim feloldásában is nagyon sokat köszönhetek nekik. Akár egyedül kísérleteztem velük,…
Find out more »A párostánc olyan alapelemeivel foglalkozunk ezen a workshopon, amik a társas élet analógiáit idézik. Így a tánc segít a párkapcsolatban fejlődni, az élettapasztalatunk pedig tanít és felszabadít a táncunkban. A néptánc letisztult mozgásvilága gyökereinkhez vezet, mégsem „hazafias szolgálat”. Éppen hogy bensőséges, individuális és közös élmény egyszerre! Itt nagyon hamar megtapasztalhatod, hogy hogyan tudsz egy együttlétben önmagad maradni, sőt kibontakozni! Jöhetsz párral, vagy anélkül, kezdő vagy tapasztalt táncosként, a párosforgás alatt izgalmas témánk lesz például, hogy különböző egyensúlyi helyzeteket is kipróbálhatunk…
Find out more »Erre a programra előzetes telefonos helyfoglalás szükséges! Kérjük hívd: +36 70 953 5563 Nekünk Európában a masszázsról csak az a képünk alakult ki, hogy az valami izomlazító tevékenység. Ez nem egészen így van! Az igazi bodywork, azaz testmunka, ennél sokkal többet jelent. Rengeteg szellemi munkát és energiát fektettél már eddig a változásokba. Sokszor úgy érezhetted, hogy kilátástalan a helyzeted, de te mégis mész előre saját döntésed által vagy az élet hatására. Időnként felbukkannak benned ilyen negatív érzések, mint például: elegem…
Find out more »Az Autentikus Mozgás egy sajátos forma, ahol saját magadat vezeted, irányítod. Fejleszti és támogatja az elmélyülést, javítja az észlelést, erősíti a belső fókuszt, fejleszti az előítéletek és az ítélkezéssel szembeni önkifejezést. Mi történik? Általában csukott szemmel végzed a folyamatot és van egy tanú, aki vigyáz a testi épségedre és figyel téged. A térben többen is mozognak, így másokkal való kapcsolódásra is van lehetőség. A mozgó spontánul fejezi ki magát gesztusokkal, mozdulatokkal, hangokkal, vagy éppen a csenddel. Belső impulzusokat követ a…
Find out more »Az egyensúly önmagunkban és a másokkal való kapcsolódásban elengedhetetlen a harmóniához. Ezen a foglalkozáson játékos eszközökkel, lépésről-lépésre teremtjük meg a bizalom alapjait. A bizalom tapasztalaton alapul, és nem a hiten. De hogyan tudjuk megtapasztalni ezt az érzést, ha a mintáink, a múlt mást adnak? A válasz az, hogy egészen egyszerűen. Ha olyan légkörben próbálod ki magad, ami biztonságos és megtart (metta), ahol a lépések megnyugtatóan követik egymást, ahol ízelítőt kapsz abból, hogyan érdemes kiépíteni önmagadban ezt az érzést magaddal és…
Find out more »Az érzékek szabadon egy olyan nyitott, elfogadó, szabad tapasztalatorientált tér, amiben megtapasztalhatod magad, az intimitást, az intimitásban rejlő bizalmat, szabadságot, elfogadást az érzékeiden keresztül. Az interaktív programon mindkét szerepben, adóként és befogadóként(bekötött szemmel) is megtapasztalhatod az intimitást és bizalmat, kitágítva érzékelésed és érzékenységed, átadva magad az érzékeid varázslatainak és felfedezésének.
Find out more »Tantrikus transztánc Chandrával
Find out more »James Hollis azonos című könyve a névadója ennek a foglalkozásnak, ahol elmélázunk azon, milyen lehetett az Édenkert és ha létezne, vajon milyen élményeink lennének ott. Megjelenítjük a leszületést az Édenbe, a kiválást az ősi egységből, megtapasztaljuk a csodálatot, a kígyó csábítását és az önátadást, a másik emberi lénynek, a varázslatos másiknak. A LEMangURIA Szabad tánc, mely kortól, nemtől és táncos előképzettségtől független mozgásforma. Önismereti út, melyen mozgáson, táncon, kapcsolódásokon keresztül tapasztalsz. A foglalkozások során érzéseinken és mozdulatainkon keresztül kapcsolódunk a…
Find out more »Ha te hozzám érsz, vagy én hozzád érek, akkor mindketten könnyen belecsúszhatunk különféle tipikus szerepekbe. Ezen szerepek egy része jó érzéssel tölt el minket, és közelebb hozhat minket egymáshoz. Másik része viszont rossz érzést ad, és eltávolít. Milyen tipikus szerepek szoktak előfordulni? Mitől függ, hogy milyen szerepbe kerülünk? Hogyan tudunk rálátni ezekre a szerepekre? Meg tudjuk-e választani őket a megszokott “belecsúszás” helyett? Ezen az előadáson-beszélgetésen megismerkedünk a Betty Martin-féle Wheel of Consent c. koncepcióval, majd az általatok hozott példákat átbeszélve…
Find out more »Bízol benne? Bízol magadban? Bízol a világban? Az életben? Férfiként a nőben, nőként a férfiban? Sokan szenvedtünk törést a bizalomban, a biztonságérzetben akár gyerekkorunkban, akár később… a külvilágból is folyamatos bizonytalanság és bizalmatlanság árad, melyekkel egyedül kell megküzdenünk a mindennapokban. Sokan keverik az intimitást a szexualitással. A bizalom, a tiszteletben tartás, a megengedés, a sebezhetőség és a hála mind egy-egy része az intimitásnak, melyek szükségesek ahhoz, hogy a hétköznapok ne üresedjenek ki, a szexualitás ne merüljön ki a testiségben, lehessen…
Find out more »A térben most belemegyünk egy olyan jàtékba, amiben önmagunk másik oldalával kapcsolódhatunk. Megérintjük azt a részünket, amelyik az árnyékban van és nem látszik. Nőként a belső férfi részeinket, férfiként a belső női részeidet. A belső gyermeki részünk segít ebben, hiszen rajta keresztül vagyunk képesek a nyitottságra, kíváncsiságra, spontaneitásra és játékosságra. A megengrdést gyakoroljuk egymással és magunkkal A családállítás, a sámánizmus, a mindfullness, a jóga elemei mind benne vannak ebben a rendszerben. Ami a legfontosabb, az a lélekjelenlét, amivel igazán meg…
Find out more »Ezen a workshopon olyan egyszerű, de nagyszerű dolgokat tanulhatsz az érintésről és a masszázs általános alapjairól, amivel gyakorlatilag kezdő/amatőr masszőrré tudsz válni, és kellemes, szeretetteljes élményeket tudsz okozni szeretteidnek, barátaidnak otthon. Megtanulhatod, hogy mindenféle előképzettség és tapasztalat nélkül hogyan érj hozzá valakihez, hogy az biztosan kellemes legyen neki. Olyan egyszerű, célirányos praktikákat sajátíthatsz itt el, amikkel bárhol, bármikor örömet és megkönnyebbülést tudsz okozni ismerőseidnek, és amikkel érdeklődőként betekintést nyerhetsz a fizioterápia világának legalapvetőbb elveibe és gyakorlataiba. A workshop felépítése: Rövid…
Find out more »Hogyan hat rád egy másik ember közeledése, érintése? Mennyire tudod képviselni mi esik jól és mire van szükséged? Határokra szükségünk van, hogy megtaláljuk és megtartsunk az autonómiánkat, ugyanakkor kapcsolatokra is szükségünk van, mert együtt erősebbek és boldogabbak vagyunk. Az egészséges énhatárok biztonságot teremtenek, ami a bizalom és a valódi intimitás alapja. Igent mondok magamra, odafordulok a szükségleteimhez és egyeztetek róluk, meghallgatva a másikat is. Hol vannak a határaid, kit és mennyire engedsz közel? Tudsz bízni magadban, a párodban, másokban? Milyen…
Find out more »Megfelelő ismeretekkel, ingerléssel ás támogatással minden nő képes az orgazmusra. Ezen a rövid előadáson olyan alapvető, konkrét és gyakorlatias információkat mondok el a női gyönyör és a női orgazmus témájában és nézőpontjából, amiket minden nőnek, vulvával rendelkező személynek fontos és hasznos tudnia a nemi szervükről. Hogyan és mitől lesz egy női orgazmus? Hogyan jön létre egy hüvelyi orgazmus? Hogyan lesz a behatolás jó érzés? Miben hasonlítanak és miben különböznek a női nemi szervek a férfiakétól a gyönyör szempontjából és hogyan…
Find out more »Találkozásunk alkalmával történetekbe merülünk. Azt vizsgáljuk majd, milyen belső képfolyamot indíthat el az érintés, milyen mozgáspályákat indukál bennünk. Rá tudunk-e csatlakozni partnerünk történetére, s a közös érintési pont mentén csatlakozni tudunk-e hozzá. Bízni tudunk-e a társunkban, rábízzuk-e s ha igen, milyen mértékben a testünket, mely csupán a taktilitás által kommunikál. Beszélgetésre hívlak benneteket mozdulatok, érintés, súlyadás által. A párbeszéd, ha nyílt és őszinte, mindenképp izgalmasnak ígérkezik.
Find out more »Erre a programra előzetes telefonos helyfoglalás szükséges! Kérjük hívd: +36 70 953 5563 Nekünk Európában a masszázsról csak az a képünk alakult ki, hogy az valami izomlazító tevékenység. Ez nem egészen így van! Az igazi bodywork, azaz testmunka, ennél sokkal többet jelent. Rengeteg szellemi munkát és energiát fektettél már eddig a változásokba. Sokszor úgy érezhetted, hogy kilátástalan a helyzeted, de te mégis mész előre saját döntésed által vagy az élet hatására. Időnként felbukkannak benned ilyen negatív érzések, mint például: elegem…
Find out more »A playfight (PF) mozgáskultúra a tánc és a belső harcművészetek fúziója, amely az én megközelítésemben többnyire kontakt improvizáción és tai chi-n alapul egyéb testtudati módszerek mellett. A PF szellemiség a kapcsolódás és nem-ellenállás elvein alapul. A PF gyakorlatok során megfigyelheted, hogy hogyan reagálsz, viszonyulsz a külső hatásokra, és gyakorolhatod hogyan használd őket öntámogató módon ahelyett, hogy konfrontálódnál velük – játékosan, kreatív módon kifejezheted életerődet – teret adhatsz a benned élő létörömnek, a szenvedélynek, a haragnak, az együttérzésnek, az együttműködés, a…
Find out more »Érzéki érintés, érintésterápia, kötőszöveti érintés - ezek mind taktilis úton ható módszerek. A “Svédasztal”-on megkóstolhatod, mely rétegedből, milyen szándékkal, mikor, mennyire finoman, mélyen, hosszan érints, mindezzel nagyot fejleszthetsz az érintéskultúrádon. Párban fogtok dolgozni, forgó rendszerben, a személyes határok legmesszemenőbb tiszteletben tartásával. Várlak szeretettel! (max 24 fő)
Find out more »A Somato Respiratory Integration (SRI) 12 gyakorlata lehetővé teszi számunkra, hogy ítélkezés nélkül, a testünkhöz kapcsolódva rendben legyünk azzal, amiben éppen vagyunk. Ebben az elfogadó állapotban, amikor nem harcolunk az ellen ami van, akkor elindulhatnak a test öngyógyító folyamatai. Ezen a foglalkozáson meg fogjuk tapasztalni a légzés ritmusával szinkronizált, nyugodt, fókuszált érintés hatását. Figyelmünk elindul befelé a testünkbe, egy felfedező útra, ahol együtt lehetünk legbensőbb állapotunkkal. A gyakorlatokat mindenki egyénileg végzi, mégis a csoport összehangolt energiája fogja segíteni transzformációs utunkat.…
Find out more »Milyen tulajdonságok összessége a nőiség? Hogyan válhatsz igazán nőiessé? Mit üzen a testtartásod, a járásod, a kezed hogyan kommunikál? Ha érzéki vagy magaddal, érzéki lehetsz másokkal is. Kapcsolódj a testedhez úgy, ahogyan igazán megérdemli. A mozdulatok és egy rövid koreográfia által betekintést nyerhetsz a titokzatos, csábító és érzéki nő világába. Szeretettel várlak! Farkas Renáta Womancity - https://www.facebook.com/womancity.fr
Find out more »Érints meg a hangoddal, szólj hozzám a tenyereddel! Kerülj kapcsolatba a saját hangoddal: a hangodon és érintéseden át pedig másokkal! Mélyülj el abban, milyen érzés átrezgetni saját magadat a légzéseddel és a hangoddal! Fedezzük fel együtt, hogyan tudjuk belső utazásokon végigkísérni egymást a hangjaink és érintéseinken keresztül! Az Énekhangmasszázs módszerét 2011 óta tökéletesíti a dr. Tihanyi Benedek által alapított Hangfürdő kórus. Az Érintés fesztivál Énekhangmasszázs miniképzésén a befogadó és az adó szerepében is kipróbálhatod az Énekhangmasszázs élményét, mindezt egy biztonságos…
Find out more »Családállításra hívlak! Tapasztaljátok meg mit jelent az ősök ereje, a törzs befogadása, a család közösségének ereje még akkor is, ha a valós, hétköznapi életben ez nehézségekkel terhelt. A családállításnak megvannak a a maga törvényei és rendszere. Ez adja azt a stabil alapot aminek a keretében, az itt és most jelen lévő emberekkel és emberekből megszületik egy állítós folyamat.
Find out more »Onozó Emese programja - az aroma yoga® módszerét 2015-ben tanultam meg Tracy Griffithstől, ami az általam ismert legjobb módszer a fizikai-mentális-érzelmi egyensúlyunk helyreállítására és fenntartására. Az elemek működését figyeljük meg a természetben és az életünkben. Mindannyian kibillentek vagyunk. Érdekes megfigyelni, hogy a mozgás hogyan tükrözi az érzelemvilágunkat és a gondolkodásunkat. Hogyan állunk a lábunkon egyedül? Hogyan tudunk a legkönnyebben kapcsolódni másokkal? Milyen a számunkra az érintés? Mennyire tudjuk magunkat beleengedni a tapasztalásokba? Az órán könnyen kivitelezhető ászanákkal, egyéni és páros…
Find out more »Mi a BDSM? Betegségnek számít-e, ha az ember alá-fölérendeltséggel, illetve fájdalommal szeretne játszani szexuális helyzetekben? Lehet-e ezt biztonságos keretek között, kölcsönös beleegyezéssel csinálni? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre ad választ az előadás, amelyben szó esik arról is, hogy milyen hatással van az ember lelki egészségére az, ha lehetősége van megélni a szokatlan szexuális vágyait.
Find out more »Erre e programra előzetes telefonos helyfoglalás szükséges! Kérjük hívd ezt a számot: +36204169773 Mi is az az EFT? (Érzelmi Felszabadítási Technika=Emotional Freedom Technique) Ez a több mint 25 éves technika azon a tapasztalaton alapul, hogy az emberi szervezet finomenergiái, az érzelmeink és a testi, lelki egészségünk kapcsolatban állnak egymással. A módszer már több millió esetben bizonyult sikeresnek lelki, egészségügyi problémák esetén, de épp ilyen jól használható önfejlesztésre, célok elérésére is. Az EFT az emberi szervezet energiáját használja gyógyításra, felismerve, hogy…
Find out more »A TantraFlow mindazoknak szól, akik már egy ideje az önismereti úton haladnak és a tudatos érintések, tantrikus kapcsolódások, jógagyakorlatok és légzéstechnikák segítségével tágítják tudatuk határait. Maga a megélés nem igényel előzetes ismeretet a tantra területén. Azonban egy kis nyitottságot és befogadást mindenképpen, hiszen olyan tapasztalásokban lehet részed, amelyekkel nem találkoznak legtöbben a mindennapjaikban. Ébreszd fel magadban azt az energiát, ami képes megváltoztatni életed minden területét. Szeretettel várlak:) Aisha
Find out more »Közeledünk és távolodunk, kapcsolódunk, érintünk, inspirálódunk és játszunk! Ebben az imprószínházi programban arra hívlak, hogy megtapasztalva gyermeki játékosságodat, megismerj néhány egyszerű dolgot, amivel érzéseket vagy akár egy rövid sztorit is élményszerűen el tudsz játszani másoknak. A hangunk, a mozgásunk, az érintésünk, a színpadi elrendezés lesz segítségünkre abban, hogy egymáshoz kapcsolódjunk és felszabadultan kifejezzük magunkat. A playback improvizáció módszerét gyakran használják egyéni- és szervezetfejlesztésben. Leginkább a spontaneitásod, a kifejezőkészséged, valamint az önreflexiós képességed jótékony változását fedezheted fel a gyakorlás során. Ráadásul…
Find out more »A műhelyen a nem-verbális jelenlét sokszínű világát fedezzük fel a mozgásos, relaxációs és testtudatosságot mélyítő gyakorlatok során. A mozgás, a mozdulatok és a szavak nélküli kapcsolódások megélése lesz a fókuszban. A műhely önismereti jellegét a módszer eszköztára és keretei adják. A részvételhez semmilyen előzetes tudás vagy fittség nem szükséges. A CSOPORTBAN szavak nélkül, mozgásban, mozdulatokkal teremtünk kapcsolatot egymással érzeteink mentén mozdulunk, akár csukott, akár nyitott szemmel tanulunk bensőségesebb kapcsolatot kialakítani magunkkal felfedezzük a jelen pillanatban rejlő alkotóerőnket tudatosítjuk, hogy a…
Find out more »Ismerős az az érzés, amikor hallasz valami tuti szextippet, kipróbálod és nincs eredménye? Vagy amikor kinézel magadnak és megtanulsz egy (ismert) technikát és egyszerűen képtelen vagy gyakorolni otthon aztán? Vagy gyakorolni tudsz, de eredményt, sikert, fejlődést nem tapasztalsz? Szívesen elmondom erről a jelenségről a saját tapasztalataimat és gondolkodhatnánk erről közösen is, nagyon kíváncsi vagyok, mire jutunk együtt!
Find out more »Zárjuk le együtt a 2 napnyi intenzív élményt! Búcsúzzunk el egymástól, bízva benne, hogy még újra találkozunk. A programot vezeti Tihanyi Benedek.
Find out more »Köszönjük, hogy érdeklődsz a Fesztivál iránt! További programok feltöltése folyamatban... FONTOS: A programok időbeosztása még tervezés alatt áll. A pontos dátumot, kezdési időpontot hamarosan közzétesszük. Kérjük nézz vissza pár nap múlva!
Find out more »